Együtt, vagy egyedül, de bárhová, bármikor, saját számlán, saját bőrömön a saját naptejemmel és a saját autómmal megyek haza a saját házamba, ahol saját magam lakom, azt nézek a tévében, amit én akarok, ott a sóhaj, ahol én akarom, nem kell kussolni amiatt, mert valaki alszik a közelben, sőt, egyáltalán nem kell kkussolni. Micsoda bűvöletesen hányinger egy érzés, amikor mindez egy perc alatt eltűnik!!! És már szólni sincs kedvem. Se autó, se ház, se tévé, se egyedül, se külön, se messze, se benzin, főleg egyedüllét nincs, de van helyette magány.
Ez történik most dióhéjban. Volt nemrég egy hepening ami cseppet sem nevezhető kellemesnek. Na azóta változott meg a megszokott mindennap. Hiába az óllinkluzív, nem érzem magaménak, nem érzem magamat sem. Leglább a testem érzem, ez is rizikós volt még kábé egy hónapja.
Az ember mindig akkor menne bulizni, messzire, el, bárhová amikor nem teheti meg. Ezzel egyet tudok érteni. Mindig otthon döglés volt a program, nem lehetett kimozdítani egy pálinkára sem, mindig volt kifogás. Most meg, hogy nem mehtek sehová, bennem van a bugi.
Az emberek sajnálnak, még az is, akinek közömbös vagyok, még az is, aki szerintem normál esetben utál. Ez olyan szép tulajdonsága a pszichológiának. Utálsz valakit, és ahogy látod, hogy szarabb helyzetben van, mint te, elkezded szánni, és ez melegszívű dolgos, derék sajnálatban fejeződik ki. Megkérdezed, hogy van, mi fáj, nem korai még a munka? És rámosolyogsz. Előveszed legmelegebb pillantásodat, és előbújik a kisördög általá vezérelt bociszem, és kihányod a jaj szegényt. És nekem, hülyének ez jól is esik.
Ez történik most dióhéjban. Volt nemrég egy hepening ami cseppet sem nevezhető kellemesnek. Na azóta változott meg a megszokott mindennap. Hiába az óllinkluzív, nem érzem magaménak, nem érzem magamat sem. Leglább a testem érzem, ez is rizikós volt még kábé egy hónapja.
Az ember mindig akkor menne bulizni, messzire, el, bárhová amikor nem teheti meg. Ezzel egyet tudok érteni. Mindig otthon döglés volt a program, nem lehetett kimozdítani egy pálinkára sem, mindig volt kifogás. Most meg, hogy nem mehtek sehová, bennem van a bugi.
Az emberek sajnálnak, még az is, akinek közömbös vagyok, még az is, aki szerintem normál esetben utál. Ez olyan szép tulajdonsága a pszichológiának. Utálsz valakit, és ahogy látod, hogy szarabb helyzetben van, mint te, elkezded szánni, és ez melegszívű dolgos, derék sajnálatban fejeződik ki. Megkérdezed, hogy van, mi fáj, nem korai még a munka? És rámosolyogsz. Előveszed legmelegebb pillantásodat, és előbújik a kisördög általá vezérelt bociszem, és kihányod a jaj szegényt. És nekem, hülyének ez jól is esik.
